Mitől “Can-Bus”-os a Can-Bus kompatibilis led?

Legtöbbször Can-Buszosnak nevezzük, pedig nem az, hiszen a Controlled Area Network busz egy, a kocsiban található kommunikációs hálózat – a ledes fényforrások pedig nem rendelkeznek ilyen tulajdonsággal.

Azon nem érdemes vitatkozni, hogy a “Can-Bus-os led” szóhasználat nem fedi a valóságot, de amit ez lefed (lefedne) az az, hogy az autó nem ad kiégett izzóra vonatkozó hibaüzenetet ledes termék esetén.

Mi is az a can-busz rendszer és miért jó?

Röviden összefoglalva ez egy kommunikációs csatorna az autóban található részegységek között. A Bosch által fejlesztett protokoll specifikációja 1986-ban véglegesült, személyautókban pedig az 1990-es évek végén el is terjedt – ami nem meglepő, hiszen jelentős mennyiségű kábelt spórol meg. Az autók a fejlődés során egyre több kényelmi funkciót is kaptak, többek között gyakran figyelik, hogy az autó fényforrásai vajon megfelelően működnek-e. Ezt az izzó tesztet a világítás vezérléséért felelős modul végzi és az eredményt továbbítja (általában) can-bus rendszeren keresztül a többi egység felé.

Mit takar az izzó teszt?

Ahány ház annyi szokás, így autógyártótól autógyártóig, illetve modelltől modellig eltér, hogy hogyan vizsgálja az égőket.

  • A legtöbb rendszer igen rövid, a másodperc ezred részéig tartó impulzus-sorozatot küld ki az izzó irányába, miközben figyelik a fogyasztást. Ez a rövid impulzus egy hagyományos izzó esetén láthatatlan, mert ennyi idő alatt az izzószál nem izzik fel – viszont a ledes fényforrások esetén ez jól láthatóvá válik és az autó normális működésének a része – még ha szokatlan is.
  • Más rendszerek az izzók fogyasztását mérik – sok esetben kombinálva az előzővel.
  • A legbonyolultabb rendszerek a két oldal között a fogyasztás eltérést is vizsgálják, de ez a legritkább.
Can-busz izzóteszt egy VW Passat esetén

Can-busz izzóteszt egy VW Passat esetén oszcilloszkópon megjelenítve

Ebből egyértelműen látszik, hogy gyakorlatilag a fogyasztás-mérés átverése a cél, ettől lesz “Can-Buszos” a led fényforrás. Itt megpróbáljuk “bevezetni” a Can-Busz kompatibilitás fogalmát, azaz, hogy mennyire hatásosan képes átverni az autót. Azt viszont előre le tudjuk szögezni, hogy nincs olyan led, ami minden autót képes átverni – olyan van, ami a legtöbb autóban (>90%) működik.

A fogyasztás mérése van ahol eléggé nagy tűrésű, de van ahol igen pontos – azaz vannak autók amik 21W helyett 3W-ot is elfogadnak (de 2W nem megfelelő), más autók 15W teljesítmény miatt is még jeleznek. Ezért fordulhat elő, hogy hiába Can-Busz rendszerű mindkét autó, egyikben visszajelez, a másikban nem jelez vissza ugyan az a termék.

Miért nincs olyan led ami bármelyik autót képes átverni?

Ennek megértéséhez némi műszaki szemléletre is szükség van. Vegyünk alapul egy normál, T10 foglalatú, W5W típusú izzót. Ez egy 5W teljesítményű fényforrás, jellemzően 50 lumen fényerővel, körülbelül 2700K színhőmérsékettel. Előszeretettel alkalmazzák helyzetjelzőben, rendszámtábla-, beltér világításnál is.

A mérete 26,8mm x 10mm és üzem közben nem nevezhető hidegnek – sőt, a legmelegebb pont 200°C felett van, de mivel a lámpát erre tervezték, ezért ez nem okoz problémát. Egy ilyen fogyasztót legkönnyebb egy ellenállással helyettesíteni, ami a betáplált villamos energiát hővé alakítja. A W5W izzóhoz méretben közeli ellenállás egy 7W terhelhetőségű darab (10mm x 9mm x 35mm téglatest), ami 5W hőteljesítmény esetén körülbelül 180°C-kal lesz melegebb a környezeténél – és nagyjából ez az a méret ami elfér(ne) egy helyzetjelzőben.

Eddig minden szép és jó, van olyan terhelés ami azonos fogyasztással rendelkezik, méretben is hasonló, és nem melegebb mint az izzó. Most jön a legnagyobb gond: a ledek nem szeretnek 100°C felett működni, rövidül az élettartamuk, 150°C felett pedig gyors halál a vége.

Sajnos a fizikával nem sok mindent lehet tenni. Ha azt szeretnénk, hogy a ledek számára is egészséges 100°C alatt maradjon a hőmérséklet, akkor növelni kell a hőleadó felületet, vagy ventilátort kell alkalmazni, feltéve ha tartani szeretnénk az 5W teljesítményt. A ventilátor egy W5W termék esetén nem életszerű vállalkozás, előbbinek a lámpatest és a mechanikai stabilitás szab határt. A fenti okok miatt a legnagyobb fogyasztással rendelkező ledes helyettesítő is megállt 3-3,5W teljesítménynél. De ez a hőmennyiség is bizonyos lámpák esetén már problémás, túlmelegedés léphet fel.

Ez a gondolatmenet folytatható bármely, más foglalattal rendelkező izzó esetén, legyen az szofita, H6W, T4W, P21W vagy bármi más.

Másik megoldás a led fényforrás és az “átverő” terhelés szétválasztása, így a ledet nem melegíti feleslegesen az ellenállás, a terhelés pedig lehet nagyobb, azaz kevésbé meleg. Ilyen terhelés kapható kínálatunkban is. Technikai és élettartam szempontjából a legideálisabb választás, viszont a beépítése körülményesebb, valahol el kell helyezni az ellenállást. Ezzel el is értünk az első Can-Busz kompatibilitási csoportokhoz.

Nem, vagy csak néhány esetben Can-Bus kompatibilis ledes fényforrások

  • Előnye: alacsonyabb hőtermelés, emiatt általában jobb élettartam, esetenként kisebbek is
  • Hátrány: ha visszajelez az autó, akkor külső terhelést kell beépíteni

Annyit érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb autó a beltér világításában található fényforrásokat nem figyelik, így oda ezek is behelyezhetőek.

Jellemzően 1W vagy ez alatti fogyasztású termékek ilyenek, de ide tartoznak az Osram ledes termékei is.

Pár led a kínálatunkból ebből a kategóriából:

MTEC T10/W5W
W5W/T10 MiniFit
Osram W5W/T10

Közepesen Can-Bus kompatibilis ledes fényforrások

A következő lépcsőfok esetén még nincs a terméken olyan ellenállás, ami az autó átverésére szolgál, viszont nagyobb terhelhetőségű led chipek miatt az egész fényforrás teljesítménye is magasabb – jellemzően 2W-osak.

  • Előnye: a teljes felvett teljesítmény a fény előállítására fordul, így magasabb a fényerő
  • Hátrány: nem minden autó átverésére elegendő, ilyenkor külső terhelést kell beépíteni. Az üzemi hőmérséklete is magasabb lehet

Az ilyen ledeket a legtöbb, 2000-2010 környékén gyártott VW, Skoda, Seat elfogadja, természetesen kivétel akad…

Pár ilyen led a kínálatunkból:

MTEC Extreme led T10/W5W
Turbo led T10/W5W
3D led T10/W5W

Magas Can-Bus kompatibilitással rendelkező ledes fényforrások

Ez a kategória már tartalmaz beépített terhelést is, annak előnyével és hátrányával együtt. Jellemző fogyasztás 2,5-3W.

  • Előnye: jobb kompatibilitás
  • Hátrány: a ledekre káros a közelükben található hőforrás, gyengébb fényerő

Ezek a ledek működnek a legtöbb autógyártó autójában: Mercedes, Audi, BMW, stb.

Pár ilyen led a kínálatunkból:

4 SMD T10/W5W
5 SMD T10/W5W

Turbo Mini T10/W5W

Kivételek

Mint mindig, így ebben az esetben is akadnak kivételek szép számmal.

  • 10W vagy ennél nagyobb teljesítményű izzók helyettesítése

Pár bekezdéssel feljebb az 5W-os izzókra vonatkozóan vezettük le a problémát, de a nagyobb teljesítményű izzóknál ez még inkább érvényesül. P21W, W21W vagy hasonló jelöléssel rendelkező ledes termékek legfeljebb 6-7W fogyasztást tudnak elérni túlmelegedés nélkül, ami jelentős különbség az eredeti 21W-hoz képest – fizikailag nem megoldható olyan led fényforrás gyártása, ami a legtöbb autóban működne. Emiatt a nagyobb teljesítményű izzót helyettesítő ledeknél legfeljebb gyenge can-busz kompatibilitású termékek kaphatóak – habár a fényerejük jobb.

Itt legtöbbször csak ellenállás beépítéssel lehetséges az átverés, de ezek az ellenállások már jóval nagyobbak – a fizika itt is működik, kis méret esetén 150-200°C hőmérsékletű ellenállás elhelyezése problémásabb.

Autók, amelyek elfogadják ezeket a ledeket is: Skoda Octavia (kivéve nappali menetfény), VW Passat, stb.

  • Index

Can-busz rendszer előtti indexek esetén az izzók fogyasztása is szerepet játszott a villogási sebesség meghatározásában – így ha kiégett egy irányjelző izzó, akkor gyorsabban villogott. Ezért az index izzó csere még a régebbi autóknál sem megoldható terhelés nélkül, persze akad kivétel: a Skoda Octavia elfogadja az index izzókat is.

  • Párban figyel izzók

Utóbbi időben egyre több autónál az azonos funkciót betöltő izzók vezérlése közös (jellemzően a rendszám- és a nappali menetfény világítás). Egy izzó kiégése esetén is jeleznek, ebből fakad, hogy a fogyasztási küszöb magasabb mint egy égő fogyasztása. Mivel a ledes fényforrások felvétele kisebb, legtöbbször a két ledes izzó fogyasztása kevesebb mint egy normál izzóé.

Számokkal kifejezve rendszám esetén két izzó 10W fogyasztást generál, ezzel szemben a két led 6W, a figyelt küszöb pedig 7-8W lehet. A jellemző hibatünet, hogy egy normál izzó és egy ledes még jól működik, de két ledes már nem.

  • Nagy teljesítményű, H3, H8, H11 izzók

Ezek az izzók felvétele 35W-55W közé esik, itt csak azok működnek hibajelzés nélkül amelyek kiegészítő hűtéssel rendelkeznek, vagy ventilátorral. Ellenállással ezeket is ki lehet egészíteni, így már működhet megfelelően.

Konklúzió

A ledek nem bírják a magas hőmérsékletet, ezért az izzóval azonos méretben nem lehet ugyan olyan fogyasztást elérni. Kompromisszumos megoldás lehet a kiegészítő terhelés használata, de nem minden esetben van hely, illetve nehezebb az összeszerelés is.

2 thoughts on “Mitől “Can-Bus”-os a Can-Bus kompatibilis led?

  1. Tisztelt DT Xenon!

    Segítséget szeretnék kérni. Ledes rendszámtábla világìtást szeretnék. Látom több féle gyártó ,több megoldással és árfekvéssel kínál. Viszont probléma menteset szeretnék. Amit nem is jelez hibának és nem is világít kikapcsolás után is.
    Az autó: Audi A4 B7 Avant 2005 1.9tdi 85kW

    Köszönöm segítségüket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *